Egész Horvátországban Baska rendelkezik az egyik legszebb és legismertebb stranddal. A Vela plaža hatalmas hullámaival és kristálytiszta vízével szinte mindenkit levesz a lábáról. Évente több százezer turista keresi fel. Ismerjük meg jobban Baska látnivalóit és a Vela plaža strand szolgáltatásait.
Rövid történelem
Történelmi feljegyzések alapján, Baska első lakói a japodok voltak. Az élet a hegyekben kezdett el kialakulni. A Római Birodalom itt is megjelent és a tengerparton lakó- és kereskedelmi épületeket hoztak létre. A Római Birodalom bukása után, bizánci kézre került, majd a 7. században a hegyekben élő horvát lakosság leköltözött a tengerpartra. A 11. századból származik a híres Baskai kőtábla melyet glagolita nyelven írtak. Ez a horvát nyelv legrégebbi írásos emléke. Az olvasható rajta, amikor az első horvát király egy földet adományoz a bencés apátságnak. Baska a középkorban a krki Frangepán birodalomhoz tartozott, majd 1480-ban a Velencei Köztársaság bekebelezte. A velencei uralkodásnak Napóleon hadjárata vetett véget, a franciát pedig az Osztrák-Magyar Monarchia űzte el az Adriai térségből. Az 1. világháború után a fasiszta Olaszországhoz került, majd a 2. világháború után az új szocialista állam, Jugoszlávia része lett. Csak 1991-ben tért vissza Horvátországhoz.
Baska óvárosa
Baska a Krk sziget legvégén található. A legközelebbi település is – Punat – vagy 15 kilométerre található innen, így krki viszonylatban, Baska a világ (Krk) végének számít. Még mielőtt elérnénk Baskát, egy magas hegyre kell felkapaszkodnunk a kocsinkkal, majd egy magas hegyekkel körbevett kanyonban gurulunk le Baskához. Az utunkat végig a Vela Rika folyó kíséri. Ma Baska lakossága majdnem teljesen a turizmusból él. Ahogy a völgyön lefele haladunk van néhány olajfa ültetvény, pár mézkészítő mester, de a szálláshelyek értékesítése a fő megélhetési forrás.
Baskán a legszebb dolog a hatalmas tengerpart. A Vela Plaža majdnem 2 kilométer hosszú. Ha megérkezünk Baskára és a tengerpart elején megpillantjuk a strandot, az olyan hosszú, hogy alig látható a másik vége. A strand minőségét is jól mutatja, hogy első között – 1999-ben – kapta meg az európai Kék Zászló minősítést.
Immáron több mint 20 éve folyamatosan mérik a tengervíz minőségét, a fürdőzőkre úszómester vigyáz és a parton megtalálható minden kiszolgálás, amire csak szükségünk lehet. Több helyen van nyilvános mellékhelység, a tusolók segítségével pedig fürdés után le tudjuk mosni a bőrünkről a sót. A strandon lehetőségünk van vízibicikli, kajak, SUP bérlésére és ha nem hoztunk semmilyen árnyékolót, még napágyat is bérelhetünk.
Közvetlenül a tengerparton több büfé található, ahol egy kis frissítő koktélt, sört, fagyit vehetünk, ebédelni pedig a sétány másik oldalán található éttermekben tudunk. Baska strandja annyira jól felszerelt, hogy több ezer turista tér ide vissza minden nyáron, és sokuk szerint
a Vela Plaža Horvátország egyik legjobb strandja. 🌊🤩
A város minőségét az is jól reprezentálja, hogy a Valamar szállodalánc 3 hotellel és 2 kempinggel rendelkezik Baskán. A Vela Plaža strand keletről teljesen nyitott – s mivel a Krk sziget végén járunk és nincs már más település innen – ennek köszönhetően a Gorski Kotar-hegységből érkező szelek miatt, hatalmas hullámok vannak Baskán. Ide felfújható matracokat és strandcipőt is hozzunk magunkkal.
Baskán a Valamar Corinthia (további képek ITT) a legjobb ár-érték arányú hotel. Ez egy 3 csillagos hotel, mely a tengerparton található, viszont nem az első sorban. A teljesen tengerparti hoteleknek horror áruk van. A Corinthia komplexum, a Zovomir Hotel és egy kis pékség mögött fekszik. Nem kell aggódni, mindösszesen 2 szintes az előttünk levő hotel, a Corinthiának is lesz bőven tengeri kilátásos szobája. Ami a szobakiosztást illeti, két fős superior színvonalú szobákat és két légtérrel rendelkező családi szobákat bérelhetünk. A foglalásunk a félpanziós ellátást is tartalmazza, és teljes ellátásra is be tudunk fizetni.
A Corinthia két kültéri medencével rendelkezik – ebből az egyik egy kisgyerekes pancsoló – és van egy hatalmas beltéri medencéje is, különálló bugyogókkal. A hotelnek egy különálló spa, wellness részlege van még, edzőteremmel, szaunával, masszázzsal.
Hogy egy kicsit el tudjunk vonulni, egy gyerekes játszóház is rendelkezésre áll, a gyerekeket animátorok foglalják le, nagyobb gyerekeknek pedig videójáték szobával kedveskednek. A hotel előtt biciklik is vannak, melyeket ingyenesen használhatunk. Baska híres strandja, 20 méterre van. Elsétálunk a Zovimir hotel mellett és már hullámozhatunk is. A Valamar Corinthia ideális választás, ha Baskán kényelmesen nyaralnánk. 2024-ben 24e Ft tavasszal, ősszel; 48e Ft nyáron félpanziós ellátással. Képek, szállásfoglalás >>
A baskai kemping
Egy hatalmas, közvetlen tengerparti területen található a Baska Beach Camping Resort. Néhány éve a Valamar szállodalánc megvette és egy 4 csillagos resorttá alakították át. Teljesen zárt ez egész resort, ahol kempinghelyeket és mobilházakat bérelhetünk.
Egy felnőtt nagy és egy kisgyerekes, csúszdás, tipegő medence található a resort területén, több étterem, több játszótér és ahogy a kempingről kilépünk, rögtön előttünk van a híres baskai Velika plaza strand.
Ha egy picit rugalmasabb a pénztárcánk a prémium mobilházat érdemes kibérelni. Ennek olyan 4 csillagos hotel szoba a belső kialakítás minősége, ráadásul két különálló háló és fürdőszoba a felszereltség. Itt senki nem fog átsétálni a másikon. Ezen az oldalon tudunk szállást foglalni!
A tengerparti sétány
A hatalmas Vela Plaža strand végétől indul Baska tengerparti sétánya. Az ulice Palada sétányon keresztül érjük el Baska igazi óvárosát. Ahogy a tengerparton sétálunk több büfé, étterem előtt haladunk el. A sétány elején a Tuna House étteremben ehetünk tengeri ételeket, illetve az óváros előtt, az öböl sarkában találunk még jó éttermeket, például a Konoba Kangarol. A sétányon található még a helyi halüzlet – ribarica – mögötte pedig a piac. Itt a sétány előtt pici strandok találhatók. Jórészük homokos, akár itt is fürödhetünk.
A Luka Baska kikötő sarkában kezdett el kialakulni Baska, ami látszódik is a házakon. Ha a tengerpartról bemegyünk valamelyik sikátoron az óvárosba, hasonlóan kis sikátorokban sétálhatunk majd, mintha a Krk városban lennénk. Egyik sikátor kicsit balra, másik kicsit jobbra tart, némelyik kicsit emelkedik, másik pedig süllyed. A házakra is ez a girbe-burga kinézet a jellemző. Van olyan lakás, mely az utcaszint alá épült, a másikhoz pedig lépcsőkön kell felmenni. A legtöbben Baskán csak a nagy strandot ismerik, pedig a szuper fürdési lehetőségen túl, romantikus sétákra, vacsorákra is lehetőség van.
További strandok
Baska egy hatalmas öbölben fekszik. A Vela Plaža önmagában egy nagyon nagy kiterjedésű strand, de az öbölben több tengerpart található még. Ha Baska óvárosán végigsétálunk, a város végén található a Plaža Helena. Ez egy picike tengerpart az utca előtt. Hasonlóan gyorsan mélyül és kavicsos, mint a Vela Plaža.
A Plaža Bunculuka még nagyon szép. Ez a strand már a város leges-legvégén van. Ugyanolyan szép mint a Vela Plaža, csak kisebb méretben. A Valamar szállodalánc itt egy felső kategóriás kempinget üzemeltet, melyhez a Plaža Bunculuka tartozik. A Bunculuka alapvetően egy naturista strand. A valóságban a strand egyik felét a naturista vendégek használják, a másikra bárki bemehet. Ha jó állóképességünk van és szeretjük a kihívásokat, jó 40 perces sétával érhető el a Vela Luka nevű öböl. Innen a Bunculuka kempingtől indul a túraútvonal. A Vela Luka ugyanolyan szép, mint a Vela Plaža strand, csak ezt a tengerpartot gyalogosan vagy hajóval lehet megközelíteni, ezért fele akkora tömeg van, mint a Nagy strandon. Zárt cipőre, fejvédőre és legalább 1 liter vízre szükségünk lesz. Egész napos élelmet nem kell magunkkal cipelni, mert egy étterem van a strandon.
Minőségi apartman a strand mellett
A Vela Plažatól és Baska óvárosától egyarát 5 perces séta távolságra, teljesen új építésű, egy mini-Resortban, családi apartmanokat bérelhetünk.
A Tomislava apartman (további képek ITT) kifejezetten nagy, két hálószobás, teraszos, erkélyes lakásokkal várja az igényes turistákat. Ez egy zárt terület, ahol vagy 15 apartmanból tudunk válogatni. A földszinti lakásokhoz nagy terasz, az emeletiekhez tengeri kilátás tartozik.
A parkolás, klíma használata, wifi, takarítás, a foglalási díjban benne van. Egy különálló, árnyékos, grill tartozik még a resorthoz. A Tomislava apartman kiváló választás, ha a Vela Plažahoz közeli, modern, tágas, családi apartmant bérelnénk. 2024-ben 29e Ft tavasszal, ősszel, 62e Ft nyáron. Képek, szállásfoglalás >>
Baska látnivalói
Szent Lúcia templom és a baskai kőtábla
A Szent Lúcia templom meghatározza Baska történelmét. Baska településtől egy nagyon picit északra vagyunk, Jurandvorban. A történelmi összefoglalóban említettem már, hogy eredetileg a hegyekben alakult ki az élet, majd később, a római időszak után húzódott le a tengerpartra.
A híres baskai kőtáblát, mely a horvát nyelv legrégebbi bizonyítéka, itt Jurandvorban találták meg. Ma a tábla másolatát a Szent Lúcia templom nézhetjük meg. A templom a 12. században épült egy kora keresztény bazilika alapjaira. A ma látható alakját, a 14. században érte el. Jól látható a templom köré épült épületek romjai. Fénykorában egy igazi gazdálkodó egység működött itt, lakrészekkel, mezőgazdasági tároló épületekkel és fogadóval.
Glagolita írásjelek
Baska jelképévé váltak a glagolita ABC írásjelei. Bárhol a városban vásárolhatunk Glagolita írásjellel ellátott dísztárgyalak, használati eszközöket. Nemrég kialakításra került egy Glagolita ösvény nevű túraútvonal. Ennek küldetése, hogy kicsit részletesebben megmutassa a látogatóknak a horvát nyelv eredetét. A glagolita ABC-ből alakítottak ki egy túraútvonalat Baska városban és a mögötte levő domboldalban.
Amikor Baskára tartottunk és a hegytetőről elindultunk lefele, volt egy érdekes szobor. Az a glagolita A betű, az utolsó betű az Omega, pedig a baskai tengerpart végén látható. A Glagolita ösvény nem megy fel teljesen a hegytetőre, a baskai tengerpartról indul és Jurandvor irányában tesz egy nagy kirándulást.
Keresztelő Szent János-temploma
Eredetileg a 11. században épült a 126 méter magason álló Keresztelő Szent János-templom. Sajnos az eredeti vár-templomot a velenceiek a 14. században lerombolták. A 14. században lett visszaépítve. Az újraépítéskor Baska védőszentjének Szent János (Sv. Ivan) tiszteletére lett felszentelve. Baskai nyaralásunk alatt érdemes felmászni ide, mert nagyon szép kilátás nyílik innen Baska tengerpartjára és a szemközti Prvic szigetre. INNEN indul a templomhoz felvivő útvonal.
Szentháromság plébániatemplom
Könnyen felismerhető a Szentháromság plébániatemplom ugyanis, ez a legnagyobb templom Baska óvárosában. A 18. század elején épült, barokk stílusban. A háromhajós épületben, nyolc oltár található. Számos híres festőművész munkásságát nézhetjük meg, úgymint a helyi Fran Jurić, illetve az olasz származású Paulo Campus és Andrea Mantegna munkája díszíti a templomot. Külön említést érdemel az ezüst kereszt ereklye, melyet a Frangepán grófok ajándékoztak Baskának, a város hűségéért.
Olcsó szállás, amit bárki kifizethet
Baska domboldalában tiszta, takaros, ugyan nem teljesen új bútorzattal rendelkező, cserébe olcsó lakásokat bérelhetünk.
A Sersic apartman (további képek ITT) egy két fős kicsi és egy családi, nagy lakással várja vendégeit.
Nagyon tiszta, részben felújítottak a lakások, nagy terasszal rendelkeznek, a ház hátsó udvarán pedig egy grill található. Itt a kutyusunk is szívesen látják. 2024-ben 19e Ft a 2 fős, 23e Ft a 4 fős, tavasszal, ősszel, 35e Ft a 2 fős, 38e Ft a 4 fős lakás nyáron. Képek, szállásfoglalás >>
Fakultatív programok
Lopar hajós kirándulás
Ha megtetszett Baskán a strandolás és kipróbálnánk másik szuper strandot is, a kikötőben fizessünk be egy lopari hajós kirándulásra. A Krk szigettől délre fekszik a Rab sziget. Míg Krkön és Baskán sok kavicsos tengerpartot találunk, addig a Rab szigeten a homokos strandok vannak többségben. A Rab sziget északi felén Loparon, majdnem akkora homokos strand található, mint a baskai Vela Plaža.
Jó nagy kontraszt lesz a hatalmas hullámokkal rendelkező kavicsos strand és a lankás, lagúnás homokos tengerpart között. Loparon annyira homokos a strand és annyira lassan mélyül, hogy hosszú métereken keresztül belefuthatunk a tengerbe. Ha úgy van kedvünk, akár bele is feküdhetünk a 30-40 centis, fürdőkád meleg vízbe. Lopar ugyanúgy, mint Baska Kék zászló minősítéssel rendelkezik. Ha megtetszett a lopari homokos strand, töltsük itt a következő nyaralásunk!
Krk város felfedezése
Krk város a sziget központi és legnagyobb települése. Krk már a Római Birodalom számára is ismert település volt. Igazi fejlődésnek a 12-13. században indult, amikor a Frangepán család elfoglalta a Krk szigetet. Innen a Kastelből irányították a sziget életét. Baska mindig is egy különálló terület volt, de a krki Frangepán hercegség annyira erős volt, hogy végül Baska behódolt nekik.
Mivel Krk város első igazi lakói a rómaiak voltak, ezért szabályos az óváros főutcáinak az elhelyezkedése. A város két hosszanti és négy vertikális utcával rendelkezik, melyeket kis sikátorok kötnek össze. Érdemes egy jó nagyot sétálni Krk óvárosában. Az óvárosban a Frangepán kastélyba menjünk be, mert nagyon szép képeket készíthetünk innen Krkről. Érdemes még a helyszínen megebédelni, viszont strandolni jöjjünk vissza Baskára.
Stara Baska
Stara Baska szintén a Krk sziget déli végén, csak a nyugati partján fekszik. Ez egy picike halászfalu. Különlegessége, a falu előtt található, nagyon de nagyon szép Oprna öböl. Ez az öböl nagyon hasonlít a baskai strandra, hiszen kavicsos és jó nagy hullámok vannak. Szépsége igazából csak fentről, az útról látszódik.
Képek forrása: Baska város Idegenforgalmi Közössége